Only you - a Majom és a Kékszemű meséje

alternatív képzelgések két elnök kapcsolatáról. ne tessék komolyan venni. enyhe slash. templommászós. vicci.

„A hírek szerint az amerikai és az orosz elnök rövid, nem hivatalos találkozót tartott pénteken, a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján rendezett ünnepség alkalmából. A két politikus láthatóan szándékosan kerülte egymást, amikor egy szabadtéri csoportkép készült a vendégekről, de az ebéd helyszínén, a benouville-i kastélyon belül időt szakítottak a beszélgetésre. A Fehér Ház egyik illetékese megerősítette a hírt, és közölte, hogy Barack Obama és Vlagyimir Putyin találkozója 10-15 percig tartott.”

Akkor most nézzük meg, hogy mi is történt igazából:

-  Te is tudod, hogy ennek nem lesz jó vége. – Az orosz férfi aggódva nézett le afroamerikai társára.

- Ne aggódj már annyit! – válaszolta amaz széles vigyorral az arcán.

- Bármikor megláthatnak minket! – rémüldözött az előbbi.

- Én legalább annyit kockáztatok, mint te… csak mássz!

- De ha mégis észrevesznek… - kezdte újra az orosz, de azért mászott tovább.

- Egy lélek sincs most itt a téren, mindenki a tengerparton ünnepel – csitította a sötét bőrű férfi.

- Mármint megemlékezik – javította ki rosszallóan Vlagyimir.

- Persze, de a nagy részük már csak bulizni jár ide – rázta meg a fejét nevetve Barack.

- Te is tudod, hogy ez nem így van – fordult meg szemöldök ráncolva Vlagyimir, a nagy prédikáció közben elfelejtve, hogy éppen hol is van, aminek következtében majdnem a mélybe zuhant.

- Te jó Isten! Vigyázz! – kiáltott fel aggódva Barack, és ösztönös mozdulattal felfele nyúlt az orosz férfi lába után.

- Persze, kiáltozz csak, hátha feltűnünk valakinek – morogta Vlagyimir, miközben korrigálta eddig labilis testhelyzetét. - Különben is, amilyen régi ez az izé, bármikor beszakadhat alattunk.

- Nyugi, valamikor mostanában renoválták.

- Mi is a neve? Francia, mindig kimegy a fejemből…

- Sainte-Mere-Eglise.

- Tényleg – felelte csendesen az orosz.

Azután másztak tovább.

- Én komolyan nem értem, hogyan tudtál rávenni erre a marhaságra – dohogott Vlagyimir. A két férfi a templomtorony legtetején, középen, a kereszt alatt ült, egymással szemben.

- Gondoltam, feldobom a napodat, Blue Eyes – mosolyodott el lágyan Barack. – A délelőtti fotózáson olyan morcosnak tűntél, egész végig kerültél engem.

- Ez nem igaz! – vágta rá Vlagyimir felháborodva, de aztán lesütötte a szemeit – na, jó, így történt, de azért mégsem ugorhatok a nyilvánosság előtt a nyakadba.

- Pedig nem bánnám! – nyalta meg a száját a fekete férfi, mire a másik játékosan meglökte. Csak megint elfeledkezett róla, hogy milyen magasan vannak. Barack egy pillanatra megingott, majd támaszt keresve rémült tekintettel kapaszkodott meg az orosz férfi karjában, aki szintén ijedten karolta át a másikat.

- Jesszus Blue Eyes, ugye azért nem akarsz megölni? – kérdezte dobogó szívvel az amerikai elnök.

- Hát… nem így, Oбезьяна – felelte Putyin, és Obama a huncutság szikráit vélte felfedezni a másik tekintetében.

- Tudod, ez rám nézve sértő is lehetne, hogy így hívsz. – Igyekezett komoly hangnemet megütni.

- Mert a tiéd jobb? – kapta fel a vizet az orosz kormányfő. – Blue Eyes… mintha valami ártatlan kislány lennék, aki pónikkal játszik

- Ártatlan az nem vagy, kislány végképp nem, és tudom, hogy mivel szeretsz játszani, márpedig az nem póni – hajolt Obama egész közel Putyinhoz, míg végül már egyenest a fülébe suttogott. – Meg azt is tudom, hogy imádod, ha így hívlak – azzal finoman beleharapott az orosz fülcimpájába, aki erre jólesően sóhajtott fel.

- Oбезьяна – nyögte halkan.

- Hmm? - Obama érzékien belecsókolt a másik férfi nyakába, majd az egész felsőtestével hozzádörgölőzött, mint valami kiscica.

- Hány óra van? – pihegett Putyin.

- Két óra múlt, tíz perccel – susogta Amerika elnöke a szájára.

- Hogy az a… - húzta ki magát hirtelen Putyin meglepődve – mivel ment el így az idő?

- Hát először is ugye fél egykor indultunk. A benouville-i kastélyból az út ide nagyjából ötven percig tartott…

- Nem is értem, hogy miért pont ide akartál jönni, amikor közelebb is lehetett volna – vágott közbe Putyin.

- Mert ide akartam, szóval kicselezni a biztonsági őr nénit körülbelül öt perc volt, ide felmászni az erkélyről meg nagyjából húsz perc a jóvoltadból – sorolta Obama.

- Az én jóvoltamból? – kérdezte Putyin elképedve, és a Fehér Ház elnöke abban a pillanatban tudta, hogy súlyos hibát vétett, de már nem lehetett a bajt megelőzni.

- Mintha a múltkor szóba került volna, hogy csiklandós vagy – említette meg közönyösen az orosz férfi.

- Mintha nem tudnád – húzta össze magát védekezően Obama, amennyire kényelmetlen testhelyzete engedte.

- Nos, azt tudom, hogy talaj közelében az vagy, igen – bólintott pókerarccal Putyin, - azonban arról sejtelmem sincsen, hogy a több méter magas templomtornyok esetén mi a helyzet. Tudod, bezavarhatnak mindenféle légköri anomáliák – tette hozzá ártatlanul.

- Majd én mutatok neked egy akkora… – kezdte Obama, azonban az orosz kormányfő addigra támadásba lendült. Kezei végigsiklottak a másik derekán, az inge alatt benyúlt a hónaljába, végül pedig a fekete férfi hasát ostromolták.

- Most, hogy mondod, tényleg késő van – kacagott az elnök, majd egy hirtelen mozdulattal lefogta Putyin mindkét csukóját, és a háta mögé szorította.

- Nagyon rossz vagy, Blue Eyes – lihegte amint újra szóhoz bírt jutni.

- Nem is tudod mennyire, Oбезьяна – nézett rá Putyin egy pimasz félmosoly kíséretében, és Barack ekkor újra elveszett a másik különleges viharkék tekintetében. Közben pedig érezte, hogy az orosz férfi lassan hozzádörgöli ágyékát a sajátjához.

- Még szerencse, hogy nem szeretem a jókat! – morrant fel ekkor felajzva, majd rámart Vlagyimir ajkaira.

Putyin jólesően nyögött fel, és egy olvasztó pillanat múlva megnyitotta száját a másik férfi ostromló nyelve előtt. Az maga volt a megsemmisülés, éhes, gyönyörű érzés. A nyelvük egymásba feledkezve járta a purgatórium táncát, és Barack minden egyes percben újra elkárhozott volna ezekért a lopott csókokért.

- Tényleg ideje menni – zihálta Vlagyimir, miután megszakították az intenzív csókcsatát.

- Sajnos egyet kell, hogy értsek veled – vágott bánatos kölyökkutya képet az amerikai elnök, amit Putyin igazán nem tudott, és nem is akart figyelmen kívül hagyni. Újabb öt perc elteltével a két kormányfő igencsak zilált állapotban fontolgatta a „menés” lehetőségét.

- Mindjárt három óra, és négykor sajtótájékoztató! – nyikkant fel észbe kapva Vlagyimir.

- Téged ez nem is érdekel? – ripakodott ködös tekintetű társára.

- Mi? – nyelt egyet Obama, ugyanis gondolatban már egészen máshol járt, lejjebb és jóval előbb. Putyin ismerte ezt a nézést.

- Most nem – jelentette ki határozottan. – Ne is gondolj rá! – Tudta, hogy ilyenkor keménynek kell lennie.

- Mire ne? – búgta vágytól rekedt hangon Barack. – Arra, hogy a kemény…

- Nem! – kiáltotta az orosz férfi, és a másik szájára tapasztotta a kezét, aztán mikor amaz elkezdte nyalogatni a tenyerét, már csak a szemeit forgatta.

- Halálos magasságban vagyunk, egyébként hála neked, ráadásul nem egészen egy óra múlva mindkettőnknek hivatalos jelenése van, sőt… - ekkor elkerekedtek a szemei.

- Mi az? – kérdezte a fekete bőrű férfi hirtelen kijózanodva.

- Azt hiszem, valaki figyel minket – suttogta elhűlve Vlagyimir. S valóban, a templom előtti téren egy kislány álldogált, tekintetét hipnotikusan a toronyra függesztve.

- Menjünk, mielőtt idetrombitálja a családját is – nyelt egyet Putyin.

- Egyetértek – bólintott azonnal kivételesen Barack.

Elkezdtek lemászni.

- Tudod azért merev farokkal nem olyan könnyű ezt véghezvinni… - sziszegte az amerikai elnök.

- Csak magadnak köszönheted – nézett fel Vlagyimir. – Egyébként pedig, szerintem se…

- Sok van még? – kérdezte összeszorított fogakkal a fekete férfi.

- Nekem már nem annyira – vigyorgott Putyin. – Pedig már azt hittem, szeretsz felül lenni.

- Ha lejutottunk ezért még megkapod a… - kezdte a fenyegetést Obama, ám az egyik cserép hirtelen kicsúszott a lába alól.

- Ne beszélj, csak mássz! – kiáltott fel Vlagyimir, aki akkorra már leérkezett a biztonságos erkélyre.

Szerencsére mindketten épségben hagyták el a templomot.

- Így könnyű – hencegett Barack – a néni most nem is volt itt.

- Ne örülj sokáig – dörmögte Putyin, ugyanis az ominózus kislány egyenesen feléjük szaladt. Ahogy egyre közelebb ért, látszott, hogy alig lehet öt éves. Hatalmas zöld szemei, és göndör szőke haja volt.

- Fussunk el? – kérdezte Putyin.

- Á, az nem lenne elnökhöz méltó – válaszolt reklámmosollyal az arcán Obama.

- Mert az igen, hogy jól lebukunk…

- Ne aggódj, megoldom. – Ekkorra a lányka már hozzájuk is ért.

- Szerbusz, mit csinálsz te itt? – guggolt le Barack barátságos mosoly kíséretében.

- Ti mit csináltatok ott fent? – a kislány hangja kellemetlenül élesen csengett.

- Nem lehetne egy kicsit… - kezdte Obama, ám Putyin közbevágott.

- Tudod, hogy kik vagyunk? – mire a szőkeség ijedten megrázta a fejét.

- Akkor nyert ügyünk van, gyere – ragadta meg társa karját az orosz kormányfő.

- Mi van, ha eltévedt, nem hagyhatunk egyedül egy gyereket – mondta Barack.

- Dehogynem! – mordult fel Putyin.

- Nem vagyok egyedül – csendült a dacos kis hang.

- Az baj – tette hozzá Putyin. – Húzzunk el!

- Hogy jutottatok fel oda? – mutatott a kislány a templomra, majd amikor nem kapott választ mérgesen toppantott egyet. – Tudni akarom! – kiabálta.

- Ó, ha ez most elkezd ordibálni, akkor nekünk végünk – forgatta meg a szemeit Putyin.

- Lehet, hogy tényleg menni kéne… - töprengett Obama is. Ebben a pillanatban kinyílt a templom ajtaja, és Vlagyimir ösztönösen cselekedett. Karon ragadta Amerika elnökét, felkapta a kislányt, a szájára szorította a tenyerét, majd behúzta őket a legközelebbi bokrok közé.

- Jézusom! Mit csinálsz azzal a gyerekkel? – suttogta Obama.

- Szerinted, ha nem halkítottam volna le, akkor most mi történt volna? – nézett rá felvont szemöldökkel az orosz kormányfő. Mindkettejük legnagyobb megkönnyebbülésére csak a nénike totyogott ki a templomból, körülnézett, aztán vissza is ment.

- Most már engedd el azt a gyereket – mondta Barack.

- Hogyne! – felelte ironikusan Putyin. Ekkor női és férfi hangok csapták meg a fülüket.

- Jessica! Hol vagy, Jess? – a kislány az eddigieknél is erőteljesebben kezdett el rúgkapálni és nyüszögni, mire a két férfi riadt tekintettel meredt egymásra.

- Én odarohanok a kocsihoz, beindítom, és amikor dudálok egyet te elengeded a gyereket, és futsz! – hadarta Obama.

- Rendben, szóval most már nem találod degradálónak a futást? – kérdezte gúnyosan Vlagyimir.

- Van, amikor az ember feladja az elveit - suttogta Obama, majd gyors csókot lehet társa ajkaira. – Készülj!