fogjunk minden egyes marvel szereplőt és világot és mixeljük őket össze. igen.
Wanda nem volt benne biztos, hogy a Cerebro koli a megfelelő hely a számukra. Peter sem.
- Baszd meg, jól elbaszod az életünket, apa! – Peter amúgy nem szokott csúnyán beszélni.
Erik Lehnsherr hosszan, és rezignáltan bámult ki az ablakon, majd amikor ráeszmélt, hogy még mindig ő vezeti az autót, épp idejében rántotta el a kormányt egy rémülten dudáló kamion elől.
- Hallod, kiborítod apát, bosszúból agyongázoltat minket – hallotta a hátsó ülésről Lorna hangját.
- Nem gondolnám, hiszen ő is itt van – fordult hátra teljes felsőtestével Peter az anyósülésről, - az akkor kamikáze akciónak minősülne, és mint tudjuk, apa jobban szeret élni annál. Például minket is simán lepasszol évekre, csak, hogy nyugodtabban tudjon élvezkedni a nőivel.
Satufék. Erik most unta meg.
A jármű elegánsan feljebb emelkedett az útról, hogy ne akadályozza a forgalmat, majd amikor ez megtörtént, Erik még hosszan hallgatott egy pár másodpercet.
- Édes fiam, - kezdte, ám akkorra Peternek már nyoma sem volt.
- Peter behisztizett – közölte Lorna idegesítően nyugodt tónusban. Lorna tulajdonképpen nem is bánta ezt a koli dolgot. Biztos érdekes lesz. Azt hallotta, hogy csomó legendás arc jár oda; félistenek, szuperhősök, egyéb kreatúrák, más mutánsok.
- Szarok a félistenekre, – közölte Peter, aki tényleg nem beszél csúnyán – meg a szuperhősökre is, meg mindenre és mindenkire. – Hát igen. Peter amúgy szerelmes volt. Teljességgel lehetetlenül, de szerelmes volt. Ravenbe, érted?
- Az egy dolog, hogy a faterral is lefeküdt, - magyarázta neki sokadszorra Lorna – de vagy húsz évvel idősebb nálad. Meg fura, és gonosz.
Wanda csak ennyit tett hozzá:
- Nem lenne etikus.
- Nem gonosz, csak meg nem értett! – hőbörgött Peter sokadszorra. – A faszt érdekel az etika. – Na, jó, néha szokott azért káromkodni, rendesen.
És Erik azt találta ki, hogy evakuálni kell Petert. Mert Raven tényleg fura volt és elég idős. Nem volt gonosz, de Erik azért épp elég veszélyt látott volna a gondolatban.
Meg amúgy is, a gyerekek kontrolálhatatlanok voltak, szemtelenek, kamaszok, és úgy egészében mutánsok szuper képességekkel.
Ez az iskola pont jót fog tenni nekik.
Szóval a kocsiban ültek.
- Szeretnéd, hogy meg nem történtté tegyem a létezését? – érdeklődött ekkor vontatott hangon Wanda. – Vagy Ravenét?
- Eszedbe ne jusson – vágta rá Erik felhördülve. Persze, tudta, hogy Wanda elvileg képes lenne ilyen amolyan dolgokra, meg egyszer volt már rá példa a gyakorlatban is… de azért lánya ilyenfajta kinyilatkoztatásaitól mindig kirázta a hideg.
- Na, itt vagyok, nem kell beszarni – csak otthon felejtettem pár cuccot – közölte ismét az anyósülésről Peter.
- Mit? – Erik igyekezett azokra a pandákra gondolni, amiket egyszer valamelyik természetfilmben látott. Csak ültek és bambuszt ettek.
- Az LCD tévét, az Xbox gyűjteményemet, és a kedvenc Ferraridat.
- A mimet? – Pandák. Ülnek. Esznek. Bambusz.
- Jaj, ne már, akkor hadd menőzzek egy kicsit. Te úgyis alig használod – méltatlankodott Peter.
- Hol van most a Ferrarim? – gondolj a bambuszokra, vagy megölöd a gyerekedet.
- Már a koliban – érkezett a pofátlan felelet.
- Miért hagytalak eddig életben? – tűnődött faarccal Erik.
- Meg nem történtté tegyem a létezését, apa? Csak egy szekundum, és kiszakítom a mátrixból, mintha… - kezdett bele Wanda segítőkészen, ám Lorna egy kiáltással félbeszakította a mondandóját.
- Elég! Kérlek titeket, komolyan. Nem telhet el úgy nap, hogy apa nem akarná megölni Petert, és hogy Wandából ne jönnének elő az Isten vagyok 2.0 hajlamok? – a kocsiban pár másodpercig feszült csend uralkodott.
- Most mér’ mondod? – fordult hátra vigyorogva Peter – Te majdnem kinyírtál engem a kedvenc lámpámmal éppen ma reggel.
- Az nem úgy történt – Lorna elgondolkodott egy pillanatig – ja, de. Tényleg.
A kocsi összes mutáns tartalma egymásra nézett, aztán Erik sóhajtott egy nagyot.
- Akkor mehetünk? Már csak kb. másfél óra és megérkezünk.
*
- Ó Mistique, úgy szeretlek! Kérlek, de én tudom, hogy ebből még lehet valami – utánozta Lorna Peter múlthéten elcsípett szerelemi vallomásának részletét.
- Hagyd már abba, jó? Apa, szólj rá erre a köcsögre, hogy fejezze be – sipított Peter.
Erik megint sóhajtott egyet, majd a visszapillantó tükörben zöld hajú leányára nézett.
- Köcsög, fejezd be.
- De apa, hogy mondhatsz ilyet az egy szem kicsi lányodra! – Lorna láthatóan már elunta az életét az öt órás autóút alatt.
- Nem egy szem – fűzte hozzá békésen Wanda, és Erik úgy döntött, hogy ma ő lesz a kedvenc gyereke.
A nyílegyenes autóutat hamarosan felváltotta egy girbegurbás emelkedő. Onnantól fogva magas hegyek között kanyarogtak. Eriknek tetszett a táj, minden nyugodtságával, és szépségével együtt.
- Bassza meg, ez a világ végére visz minket – hőbörgött Peter, miután már a sokadik hegygerincen kanyarodtak fel.
- Mégis mit gondoltál? – pirított rá Erik – Hogy, csak úgy az átlagemberek szeme elé helyeznek egy ilyen létesítményt?
- De faszom, hiszen az emberiség tud rólunk, tud Ironmanről is pölö – ellenkezett továbbra is Peter.
- Igen, tud. De van, amit az emberiség nem tud. Nem mellesleg pedig, ahova titánok járnak fejleszteni a szuperképességeiket, azt a helyet jól el kell különíteni, már csak a civilek testi épsége miatt is – magyarázta Erik, sokadszorra.
- Tudtátok, hogy Tony Stark is most végzős ott? – siklott tovább a témán elegánsan Lorna.
- Aha, nagy szám – vont vállat hanyagul Peter – nekem nem kell kütyü ahhoz, hogy villámgyors legyek.
- Na, látod fiam, pontosan ezt az érett hozzáállást vártam tőled – bólintott Erik cinikusan. – Amúgy pedig, megérkeztünk.
Az épület, ami elé bekanyarodtak nagy volt. Nagyon nagy. Akkora, hogy előszörre be se tudták fogadni egy pillantással. Amikor kiszálltak az autóból, észrevették, hogy hatalmas vaskerítés húzódik körülötte, mögötte pedig látni lehetett a hozzá tartozó, valószínűleg szintén hatalmas birtok egy szegletét.
A monumentális kapura cirkalmas kovácsoltvas betűkkel volt kiírva az intézmény neve.
- Hú – Wanda csak ennyit bírt kinyögni. – Asszem’ kezdek félni egy kicsit.
- Te? – nevetett fel Erik, és szeretetteljesen átkarolta vörös hajú lánya vállát. – Neked aztán pont nincs mitől félned itt.
A kedves gesztusra Wanda óvatosan rámosolygott, ami igen ritka természeti tünemény volt, s amit Erik sikerként könyvelt el magában.
- Utálom, hogy Wanda a kedvenc gyereked – törte meg a kialakult harmóniát Lorna duzzogó hangja.
- De csak azért, mert ő a legcsöndesebb – vigyorgott Erik.
- Hát akkor én már ezen a versenyen eleve elbuktam - sóhajtott fel beletörődően Peter, mire Wanda gurgulázva felnevetett.
- Azta, mosoly és nevetés egy nap? – Erik teljesen el volt képedve. – Én mondtam, hogy jót fog tenni nekik a változatosság – gondolatban megveregette a vállát.
- Most akkor kijön ide elénk valaki, vagy nekem… - Peter nem fejezte be a mondatot, helyette azonban köddé vált. Egy másodperc múlva azonban már jött is vissza.
- A kurva életbe! Hogy ez mekkora baszott hatalmas és mi minden van itt, te jó ég, hát mindjárt magam alá petézek gyönyörömben! Láttam Thort, meg a náci fejű csávót, a maszkos ijesztőt, és azt a baszott nagy kéket! – Peter sértett duzzogását egy pillanat alatt elfújta az újdonság varázsa.
- Tudod mit, apa, mondd meg Ravennek, hogy kapja be, úgysem kellettem volna neki. Ja és a Ferrarid csak vicc volt, otthon van a garázsban, és nagyon szeretlek, mondtam már? – csacsogott továbbra is lelkesen, majd mondandója befejeztével ártatlan kiskutyaszemekkel meredt Erikre.
- Most nem mondom, hogy én megmondtam – dünnyögött közbe Lorna.
- Már jönnek is – szólalt meg Wanda.
- Én is nagyon szeretlek titeket – így Erik.
A kétszárnyú ajtó halk nyikorgás keretében kitárult. Négyen jöttek a fogadtatásukra.
Egy tolószékes professzor kinézetű fiatalember, egy szemkendős afroamerikai férfi, egy szintén szemkendős, de fehér férfi, a Peter által említett „baszott nagy kék” alak, és egy gyönyörű skarlátpiros hajú nő.
*
- Üdvözöllek titeket a Cerebróban, - kezdte a kerekes székes férfi egy joviális mosoly kíséretében. – a nevem Charles Xavier.
- Na, ne már! – Erik prüszkölve nevetett fel. Hát ezért volt neki olyan ismerős ez az alak. Charles fucking Xavier aki kb. egy fél élettel ezelőtt felkavarta az életét, és aztán szó nélkül lelépett. Vagy Erik lépett le? Ki tudja már azt?
- Te voltál – biccentett huncut mosoly kíséretében Charles, majd hozzátette még – én is örülök, hogy újra látlak.
- Átkozott telepata – motyogta Erik.
A gyerekei egytől egyig megbotránkozva figyelték a kialakult jelenetet.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy a rokkant fazonnal is kavartál? – hüledezett Peter.
- Ne már apa, végigkúrtad a világot fiatalon? – nyögte Lorna.
- Heh – csatlakozott Wanda is.
Erik megrázta a fejét, és elmosolyodott. Akkor még nem volt rokkant.
- Professzor? – érdeklődött a skarlát hajú nő óvatos hangon.
- Igen, Jean – felelte a férfi készségesen. – Hadd mutassam be nektek Jean Greyt, az intézményünk főtitkárát.
- Valamint Nick Furryt, Odint, és Thanost – mutatott végig sorban a jelenlévőkön. – A három úriember, és jómagam vagyunk a MARVEL Tehetséggondozó Komplexum igazgatói.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
nahát. írsz nekem valamit. cukor falat borsó vagy. köszönöm.