habkönnyű roxfortos mary sue regényke. tekergőkkel tekergőzik, de főleg siriussal. néha voldemort ereszt egy kis sötétet, de alapvetően nagyon vicces&helyzetkomikum halmozó kikapcsolódás.
a címre nincs mentségem. a karakterem tényleg egy bájos tömegszerencsétlenség.
Persze nem E/1-ben lesz elregélve a sztori - tök amatőr lenne már - én az egyesszámhármasszemélyű szenvedő szerelmes hősnő leszek. Szóval jó olvasást.
Minden be van készítve? Zsepi a sírva nevetéshez - ahahah de szerény vagyok -, lavór rókázáshoz, plüssmaci az ijesztő pillanatokhoz, aszpirin fejfájásra, és végszükség esetén; egy pszichológus száma - garantálom, hogy szükséged lesz valamelyikre.
Akkor kezdjük!
Prológus
- Nem, egyetlen kis tüllszagú hópihécském, már ezerszer megbeszéltük, hogy nem lehetsz már magántanuló az utolsó évben. - Ariana Walsh keze gyengéden rebbent legidősebb leánya karjára, aki az érintéstől leginkább mentálisan megzuhanva hanyatlott óriási francia ágyának selyemtakarójára.
- Hányszor mondjam, hogy ne szólíts így, mama - duzzogta fejjel a párnába, de mivel így elég nehéz volt mind kommunikálnia mind levegőt vennie, a haját prüszkölve nehézkesen fordult az oldalára.
- És ez nem igazság, ki az aki az utolsó évben iratja be a gyerekét az iskolába, könyörgöm. Ez vérgáz. Kurva ciki. - magában motyogva folytatta - A szüleim trollkodják szét kezdődő felnőtt életem bimbóját.
- Kicsim, muszáj szocializálódnod, ezt te is tudod. Édesapáddal talán hibát követtünk el anno, amikor ennyire elzárva akartunk fölnevelni, mentségünkre szóljon, csak téged akartunk védeni a nem méltó söpredéktől. De lassan felnőtt leszel, kincsem, és fontos lenne ismerkedned az egész életedet meghatározza majd a jövendőbelid... – Ariana egy pillanatra elnémult, majd gyorsan témát váltott -, nézd csak meg az öcséidet, első óta iskolába járnak és milyen elevenek...
- Vadállatok - szúrta közbe Dany morogva, a “jövendőbeli” kérdéséről nem óhajtott tárgyalni, annyira kellemetlen. Örült hát, hogy Ariana is napolta a beszélgetésnek ezt a részét.
- ...és Aymée is aranyos társasági kislány lett, amióta varázs-előkészítőbe írattuk. - folytatta Ariana szakadatlan nyugalommal.
- Jó, ő tényleg cuki - mondta Dany egy pillanatra elgondolkodva -, de ez nem ok arra, hogy nekem is iskolába kelljen járnom a sok büdös vadparaszt közé.
- NA DE LÁNYOM! - Hergert pont ezt a pillanatot választotta, hogy benyisson elsőszülött leánya szobájába.
- Pontosan az ilyen viselkedés miatt mész a Roxfortba, és punktum - tette hozzá egy árnyalatnyi komolysággal a hangjában Ariana, miután férje megjelent a színen.
- Ah, mennek össze a falak - Dany úgy döntött, más módszert választ. Szülei szemüket forgatva néztek egymásra.
- Ezt már megbeszéltük, kincsem - nem a falak mennek össze, csak te lettél nagyobb - mondta Ariana elfolytott mosollyal az arcán.
- És ha valaki ott elkezd követni meg zaklatni? - Dany heveny műbőgésbe kezdett, mire Hergert arca elkomorult.
- Nincs mitől félned, a Roxfortban, Albus Dumbledore felügyelete alatt - itt egy fintor futott végig az arcán - a legnagyobb biztonságban leszel.
- De miért a Roxfort? Utálom az angolokat, te pedig Dumbledoret utálod - nyafogott kitartóan Dany.
- Ez nem a te dolgod, lányom - sóhajtott Hergert.
- Mert az ír mágusoktatás szégyen - vonta össze a szemöldökét Ariana. - Az összes sárvérűt összeengedik veletek, kincsem, ráadásul mindenhol muglikba botlik az ember itt, és még középszerű is. A Roxfortban legalább minél kevésbé fogsz velük érintkezni, ráadásul ha a Mardekárba kerülsz…
- Mert, hogy oda fogsz - vágott közbe Hergert bólogatva - kétség nincs, a legjobb ház, bár megjegyzem ha Grindelwald győzött volna, akkor most minden… - azonban felesége szigorú pillantása elhallgattatta.
- Ne politizálj a gyerek előtt - szólt neki halkan, majd Danyre nézett, aki e közjátékkal mit sem törődve figyelmesen tekintett fel rá. - Az öcséidnek a Drumstrangbanban a helyük, lévén kiváló sportolók, ott pedig különösen nagy hangsúlyt fektetnek minden másra is a kviddicsen kívül, de te sokkal többre vagy hivatott, a magántanáraid véleménye alapján, a Roxfort pedig a legjobb angol nyelvű mágusiskola a világon.
- Ugyan, csillogásom elhalványul majd a szürke albionban – bussongott Dany, de magában nyugtázta az önön zsenialitására vonatkozó bókot.
-Apelláta nincs, gyermekem - biccentett felé végül apja eltökélt arccal -, vagy ezerszer átbeszéltünk édesanyáddal mindent, nem értem, miért kell minden egyes nap lejátszanunk ezt a beszélgetést.
- Jó dolgod lesz, nemrég írtam egy régi barátnőmnek, Mrs Malfoy fia is éppen veled egykorú, segít neked eligazodni, biztos vagyok benne, hogy remekül meglesztek - mondta Ariana bíztató mosollyal.
- Ó igen, Abraxas és a felesége is fedhetetlenek, mindig számíthatunk rájuk, és fordítva is - biccentett Hergert, majd gyors pillantást váltott a feleségével, amit Dany nem vett észre.
- Emlékszem Abraxas bácsira - mondta Dany elgondolkodva.
- Habár az utóbbi időkben nem igazán tartottuk a londoni társasággal a kapcsolatot, de mivel tiszta aranyvérű Walsh vagy, tárt karokkal fognak várni - simogatta meg Dany arcát Ariana. - Különben meg, gondolj arra, hogy mész a nagyihoz - súgta a fülébe közbe kedveskedve, mire Dany ajkai akaratlanul is mosolyra görbültek. Jane nagyi! A kedvenc családtagja valaha! Legalább egy valami jó dolog is lesz abban, hogy tönkremegy az élete.
Erre a gondolatra megint csak zokogva omlott az ágyára, jó hangosan, hogy az egész Walsh Kúria hallja, de legbelül mélyen – valami kis apró, jól elfedett kalandvágyó énjének halovány szemcséje –, titokban örült a változásnak.
1. fejezet
- Ugyan Danielle, drágám, hiszen nagyon jól áll – simogatta meg aztán unokája vállát kuncogva, ahogyan beljebb lépett.
- De hiszen te is kiröhögsz engem – susogta Dany elborzadva, majd még egy pillantást vetett a tükörképére, és már ő sem bírta tovább, kétrét görnyedve kacagni kezdett.
– Én így még soha sehova nem… - törölgette a könnyeit pihegve aztán –… és nem is fogok, esküszöm, nagyi, nem fogok így kilépni az ajtón.
Újfent elborzadva nézett végig önmagán, eddig gyönyörű hosszú fényes világosszőke haja most fekete tollakká csimbókosodott össze, az arca közepéből pedig – pisze orra helyett – egy csőr állt ki.
- De hogy a francba jött a varjú? – visított fel megint elemi erővel.
- Én nem tudom, drágám, mondtam, hogy elégedj meg azzal az egy darab macskával, amit produkálni tudsz – felelte neki nem titkolt derültséggel Jane.
- De az nem tud repülni! – dohogott Dany -, fenébe is az egésszel. – Egy sóhajjal levedlette félresikerült kísérleti animágus produktumát, majd immáron porcelán arcocskáját nézegetve, tűnődve bámult a tükörbe.
A családból csak Jane nagyi tudta, hogy képes átváltozni, neki persze elmondta, sőt büszkélkedett vele. A nyári szünetekben gyönyörű rövid fehérszőrű cicaként rótta London utcáit, az ilyen pillanatokban még az örökös tisztaságmániájáról is meg tudott feledkezni. No persze Írországban is kirándulgatott állat alakban, de a folytonos felügyelet mellett nehezebb volt titkolnia az eltűnéseit.
Persze tudta, hogy a szülei is csak büszkék lennének rá, sőt… de valahogy mégsem akaródzott nekik elmondani.
- Eh, mindegy – alaposan megnézte a tükörképét egy pillanatra. Hosszú pillákkal keretezett óriási világoskék szemek néztek vissza rá, egészen elmélázott tökéletes alakú telt ajkain és álla festőies lágyan markáns vonalán. Ám mielőtt az önimádat egészen elragadta volna, megszólalt az óra a nappaliban.
Illetve üvölteni kezdett.
- MRS WALSH LEKÉSIK A ROXFORT EXPRESSZ INDULÁSÁT!
- Merlin! – ugrott meg Dany – ez a szerkentyű aztán hatékonyan funkcionál.
- Meghiszem azt – bólintott derűsen Jane az ijedtség legkisebb jele nélkül. – Öltözz fel drágám, aztán gyere. Dany szaporán bólintott, és – egyelőre – enyhe izgalommal a gyomrában sietett alkalmi szobájába. Óriási ládája már bepakolva, indulásra készen várta a sarokban, Jane nagyival ugyanis tegnap este összekészítettek mindent, így nem sok dolga maradt.
Gyorsan még ellenőrizte, hogy minden könyve megvan e, valamint a szükséges felszerelések; üst, mérleg, bájitaltan hozzávalók, penna, tinta, toll és egyéb apróbb bizgentyűk - amelyeket tegnap vásároltak Jane nagyival az Abszol úton.
Aztán magára kapott egy magas nyakú, térd fölé érő, tüllös, halványzöld alapon apró rózsaszín és lila virágokkal díszített kis kartonruhácskát, és egy pasztell rövidkardigánt. Gyors pálcamozdulattal egyenes zuhatagot varázsolt a hajába, és egy visszafogott sminket az arcára. (Kit szédítesz, hah? A szemhéjtusból sosem elég, és az a halványcseresznye pirosító is mehet még!)
E procedúra után belesöpörte az éjjeliszekrényen kupacokban lévő galleon, sarló és knút hegyeket a pénztárcájába, az pedig végül a táskájában landolt. Ugyanis tegnap a Gringrottsot is meglátogatták - Dany legnagyobb örömére - és jelentős mennyiségű vagyont vettek ki az egyik Walsh számláról.
- Csak, hogy mindenképp jól érezd magad - kacsintott nagyi -, ha kell még, akkor szólsz és bagollyal küldök, ne aggódj.
Dany nem aggódott, ugyanis valamilyen szinten homályosan tisztában volt a ténnyel, hogy a Gringrotts Varázslóbank egyik alsóbb kazamatájának teljes szintje egészen biztosan a Wash família évszázadok alatt összegyűjtött aranyaitól roskadozik.
“Megvehetném a világot.” Miután elmerengett egy pöppet, végül felkapta púderszínű magas sarkúját, és már készen is állt az indulásra.
- Tíz perc – nézett Jane elismerően a karjára – fejlődsz drágám.
- Igen – felelte Dany önérzetesen -, úgy gondoltam rövidítem a készülődési időt, hiszen a Kíntanyán sem lesz majd több időm, azt hiszem.
- Úgy érted, a Roxfortban – kacsintott Jane.
- Úgy – sóhajtott lemondóan Dany.
2. fejezet
- Nem akar valaki az én kisunokámnak segíteni? - Jane éppen elég hangosan kurjantotta el magát ahhoz, hogy az állomás alapzajának ellenére, a jelenlévők bő fele rájuk ne figyeljen egy perc alatt.
- Nagyiii - sziszegte Dany azonnal élénk bíborvörösre színeződött fejjel. "Jane nagyi még a szüleimnél is nagyobb troll, ezt nem hiszem el." Azonban nem tudott sokáig nyugodtan félresikerült famíliáján révedezni, ugyanis Jane egy kacsintással és arccsókkal kereket oldott ugyanebben a pillanatban pedig megjelent négy srác félreérthetetlenül vigyorgó fejjel. Dany érezte, hogy abban a pillanatban elönti a diszkrét hányinger. Na, nem mintha a fiúk annyira unszimpatikusak lettek volna neki, egyszerűen csak így jött ki az izgalom legenyhébb formája is szegényen.
Kínjában elkezdte rendezgetni a ládán pihenő bagolyketrecet, amiről persze lehullt a lepel, így a társaság szembenézhetett az éppen félig alvó Abraxassal - Dany legsajátabb madarával.
- Ez a legrondább bagoly, amit valaha láttam - szólalt meg egy kis csend után csipetnyi áhítattal a hangjában az egyik fekete hajú, feltűnően jóképű fiú.
“Nem ronda” - akarta volna mondani a lány, de sajnos nem szeretett valótlant állítani, Abraxas kétség kívül ronda volt. Dany a tizedik születésnapjára kapta a baglyot egy neves állatnemesítőtől, és akkor még mindenki remélte, hogy majd kinövi magát, de nem így lett. Kicsi, csúnya és torz maradt, a tetejében meg még vörös is, viszont egy kedves szerencsétlen kis lénnyé vállt, és Dany akaratán kívül megszerette. Amikor Hergert vissza akarta vinni, foggal körömmel ragaszkodott a madárhoz, így az maradt, azóta is.
- Abraxas csak meg nem értett - mormolta a fogai között, miközben visszarakta rá a takarót.
- Ágas, szerinted ez a szép kislány megkukult? - szólalt meg ekkor az előbbi fekete hajú jó ég de szívdöglesztő srác csibészesen.
- Nem tudom, Tapmancs - ál-rémüldözött erre egy másik barna hajú, kócos és nem kevésbé helyes társa.
"Nem szólalok meg." Dany hirtelen hozta meg ezt az elég határozott döntést, majd egy keresetlen toppanással megtoldotta elgondolását.
- Na jól van, csibe, meg ne vadulj itt nekünk - vigyorgott megint csak az először megszólaló.
- Hagyd már szegényt, Tapmancs - intette le ekkor szelídebb és valamivel magasabb hangon egy harmadik fiú, aki - már amennyire Dany meg tudta állapítani - magasabb volt a másik kettőnél, szintén helyes arcú, bár nem olyan feltűnően szívtipró kinézetű, szóval valamivel normálisabbnak is tűnt.
Ekkor vette górcső alá a társulás negyedik tagját is, akit mintha egy előbb elkapott "Féregfark" jelzővel illettek volna. Ez a fiú kisebb volt a másik háromnál, sokkal jelentéktelenebb arcú is, ugyanakkor barna szeme komiszan csillogott.
- Ugyan, Holdsáp, a mi Sirius barátunk csak ismerkedni próbál - szólalt meg széles vigyorral az Ágasként említett srác, majd Dany felé fordulva bólintott -, kérlek, szépséges hölgy, nézd el neki ezt a botlást, szegény marhának született.
"Marhának?" Dany elképzelte, amint ez a helyes fiú egy kis állatként bújik elő anyja méhéből, aztán 5 éves kora körül mondjuk átalakul emberré, de néha ha ideges azért még bőget egy kicsit megszokásból. Erre a gondolatra véletlenül elkuncogta magát. Legnagyobb bánatára baromi aranyos csilingelő hangon tudott kuncogni, szóval a fiúk megigézve bámultak rá, ahelyett, hogy szépen békén hagyták volna őt a kecibe.
- Mamma mia, ezt az angyalhangot, hát hallottál te ilyet valaha, Féregfark - kérdezte a fekete hajú fiú álmatag hangon, mire apró társa csak idegesen vihogott.
"Na jó, most már igazán mondhatnék valamit, végül is, ez majdnem olyan, mintha anyuékhoz beszélnék, vagy a nevelőimhez otthon." Győzködte magát Dany, ugyanis észrevette, hogy sajnos nem eléggé unszimpatikus neki a "Tapmancs" nevezetű idegen. Míg így önmagában diskurált, az egyik fiú előrelépett, hogy bemutatkozzon.
- Na te kis néma csibe, az én nevem James Potter, ez a vadalmafa mellettem Sirius Black, ő - mutatott a társaság legérettebbnek tűnő tagja felé - Remus Lupin, ez tök meg Peter Pettigrew. Dany végiggondolta a helyzetet, és úgy döntött, hogy megcsillogtatja féktelen humorát.
- Szervusztok, csibe vagyok - rebegte halkan, azonban csak kerekedő tekinteteket kapott válaszul.
- Csak vicceltem - sóhajtott aztán, és esetlenül összefonta maga előtt a karját -, a nevem Danielle Jane Walsh, de igazából csak Dany. - Hirtelen némult el a saját merészségén, amikor rájött, hogy sikerült egy összetett mondatot is kinyögnie, a fiúk viszont nem titkolt ovációval fogadták ezt a hirtelen jött bőbeszédűséget.
- Csak Dany, nahát, és még beszélni is tud - csapta össze a tenyerét James.
- Hát igen - szerénykedett Danielle - sőt énekelni is tudok - hirtelen mozdulattal fogta be a saját száját. "Mi a szart csinálok, komolyan."
- Akkor dalolj nekem, csibe - kacsintott rá Sirius, ám a pillantása komoly maradt. Dany tátott szájjal nézett rá, amíg lassan felfogta, hogy azonnal és menthetetlenül, első látásra szerelmetes lett ebbe a koromfekete hajú zsiványba.
Ekkor azonban váratlan dolog történt.
- Danielle - harsant a peron másik oldaláról Dany legsajátabb keresztneve, majd hirtelen lobogó talárral megjelent egy magas, szőke hajú fiú a kezében egy fényképpel, néhány társa kíséretében.
- Az anyám tegnap kapott baglyot a szüleidtől, hogy itt leszel - biccentett enyhén lenézően az előbb említett, majd miután alaposan végigmérte Danyt, a tekintete egyre inkább érdeklődővé vállt.
"Kapott egy baglyot, egy egészet?" Elemezte magában a mondatot Dany, végül kisebb derültség után rájött, hogy ez egy metafora a levélre.
- A nevem Lucius Malfoy, és édesanyád külön kérésére, ami nem is lesz ellenemre, én leszek a Roxfortban az idegenvezetőd.
- Álmodj csak, Malfoy-hólyag - sziszegte dühösen Sirius, mire szőke és társai figyelme ekkor a négy fiú felé csoportosult, akikre eddig láthatóan nem sok figyelmet fordítottak.
- Nahát, Black - zengte gunyoros éllel a hangjában Lucius - miért nem vagyok meglepődve azon, hogy ahol friss husi felbukkan, ott te is megtalálható vagy.
"Friss husi? Azért a csibe mégiscsak kedvesebb megszólítás volt. Különben is itt vagyok, mi a szar, hogy mernek a fejem felett elbeszélni." Morfondírozott Dany, ám mielőtt eldönthette volna, hogy megsértődjön e, az eddigre igen heves szóváltásba kerülő Lucius-Sirius duó szőkébbik fele karon ragadta, és nem túl finoman felrángadta a Roxfort expresszre.
- Egyébként, Dany, inkább - szólalt meg végül édes kis főszereplőnk, miután Lucius beterelte őt egy kupéba, ládástól bagázsostól.
- Micsoda? - Lucius egy pillanatra kizökkent a veszekedés okozta bosszankodásból.
- A nevem, izé, inkább Dany, de hívhatsz Daniellenek is persze - ijedt meg azonnal bátor hősünk.
- Dany, persze, bocs a Black patkány, és csőcseléke miatt - reagált azonnal széles mosollyal Lucius. - Remélem nem beszéltek össze neked mindenféle hülyeséget.
"Nem, sőt, kedvesebbek voltak eddig mint te." Gondolta magában Dany, de azért a biztonság kedvéért csöndben maradt, és megrázta a fejét.
- Akkor, bemutatom neked a barátaimat. Perselus Piton, Antonin Dolohov, Evan Rosier, Amycus és Alecto Carrow, Bellatrix, Narcissa és Regulus Black, (“hoppácska”) valamint Rodolphus és Rabastan Lestrange - mutatott körbe széles mozdulattal, a kupéban és a folyosón gyülekező embertömeg felé.
"Hah, egyiküket se jegyeztem meg." Suhant át Dany agyán a gondolat, amitől persze indokolatlanul jókedve támadt, és ez enyhítette a szorongását, ami abból folyt, hogy tizenegy roppantul kevéssé barátságosnak tűnő emberrel osztozott egy kis szűk helyiségen.
- Aztán ez a csaj mitől akkora szám? - A szimpatikus kérdést egy markáns arcú, fekete hajú boszorkány tette fel.
- Bellatrix, kedvesem, csak finoman, mint mindig - mosolygott elnézően Lucius.
- A mi kedves Danniellünk egy Walsh, Nester és Nikita Walsh oldalági leszármazottja, Meredith Westher másodunokatestvére, kivéve ugye, hogy ők végig angolföldön maradtak, a leányzó családja viszont visszament írhonba, jól tudom? - adta meg a választ egy költői kérdéssel megtoldva a végén Lucius.
- Ezt igazán tudhatnád egyébként - szúrt oda még figyelmeztető pillantással Bellatrixnak.
"Miért tud ez a szőke morci ennyit?" Spekulált magában Dany, de nem mert rákérdezni. Tulajdonképpen befogadták egy igencsak nívósnak tűnő gangbe, szóval végül is nem volt miért panaszkodnia.
- És melyik házba akarsz kerülni? - kérdezte a beállt csöndben - talán, Dany nem emlékezett pontosan - Dolohov. Dany kész volt a válasszal, ám Lucius megelőzte.
- Mégis, melyikbe szerinted, te idióta? Hát persze, hogy a Mardekárba.
- Igen - sóhajtott megtörten Dany is - a szüleim azt szeretnék, hogy oda kerüljek.
- És te? - kérdezte összevont szemöldökkel Rodolphus.
- Én szeretnék nekik megfelelni - vont vállat Dany, mert igazából teljesen mindegy volt neki, melyik házba kerül, magában így is úgy is elásta ezt az egy évet. "Vajon Sirius melyikben van?" Azonban bölcsebbnek látta ezt sem megkérdezni.
- Ugye nem tömték tele a fejed a Griffendélesek mindenféle marhasággal? - bukkant fel egy nagyon helyes gyanakvó arc a tömegből, aki... "Nem, ez nem lehet Sirius, mi a szar." Aztán beugrott neki, biztos ő Regulus, a tesója. "Nohát hm."
- Nem, de lecsibéztek - bukott ki belőle akaratlanul is a sérelem, mire néhányan felnevettek.
- Na hát ez már igazán elég ok lehet ellenük - vigyorodott el Regulus, mire Dany szíve megdobbant, és úgy döntött, ha Mardekár, hát Mardekár, nem küzd a sors ellen.
Közben a fiúk közül néhányan elkezdtek varázslósakkozni, Danyt meg Narcissa és Bellatrix fogta közre.
- Na és, tetszik valaki? - szegezte neki a kérdést a fakó szőke hajú boszorkány.
- Hát, - "Azt leshetitek, ribancok" - nem igazán.
- Nem? - most Bellán volt a megrökönyödés sora. - A felső évfolyam tele van jobbnál jobb partikkal, te persze nem láttál még mindenkit, de a legkapósabbakat azért már ismered - és sokatmondóan a fiúk fele bökött a fejével.
- Nos, igen. - "Sirius is helyes. Fogd be, Jane, könyörgöm, ne most."
- Szóval? - a két lány úgy nézett rá, mintha vallatnák, és Danyre újfent rátört a pánik - persze hányinger formájában.
- Azt hiszem, rosszul vagyok - a szája elé kapta a kezét, és elfehéredve vágtatott ki a fülkéből. Persze nem ő lenne, ha nem egyenesen Siriusnak rohant volna neki.
- Heló, csibe - konstatálta a griffendéles fiú meglepődve, hogy kibe botlott bele.
- Szia, kényelmetlen témáról faggattak és ha ideges vagyok rosszul leszek szóval kijöttem hányni - hadarta Dany egy szuszra.
- Ó. - Sirius nem titkolt derűvel az arcán közelebb lépett, és átkarolta Danyt, aki erre teljesen lefagyott.
- Mit csinálsz? - préselte ki pihegve.
- Elkísérlek hányni. Együtt az is jobb, higgy nekem - vigyorgott szélesen Sirius. Azonban Dany agysejtjeit még mindig az a momentum foglalkoztatta, hogy EGY FIÚ HOZZÁÉRT SZENTSÉGES MERLIN.
- Szóval faggattak mi? - váltott témát könnyedén Sirius, miközben a kupék vége fele terelte a lányt.
- Nem csodálom, rémes egy népség.
- Te ugye griffendéles vagy? - tört ki Danyből a kérdés.
- Igen, csibém. - "Várjunk csak, már csibém?!" - És te mi szeretnél lenni?
- Nem is tudom, igazából egyáltalán nem is szeretnék a Roxfortba járni. Haza akarok menni - Dany ajkai sírásra görbültek, mire Sirius finoman végigsimított a vállán.
- Figyelj, megígérem neked, hogy nagyon király éved lesz, és jól fogod magad érezni, bárhova is oszt be a süveg. Persze, ha a Mardekárba akkor felejtsd el amit mondtam, és meg fogjuk keseríteni az életedet.
- Csak vicceltem, vicceltem - vigyorodott el Sirius Dany ijedt arckifejezését látva.
- Marha poénos - dohogott Dany, és félszegen a fiú karjába boxolt, aki erre játékosan lefogta a kezét.
- Aztán a szüleid? Jóban vannak a Malfoy bandával? Nekem nem úgy tűnt mintha te ismernéd őket - érdeklődött Sirius, még mindig Dany kezét fogva.
- Hát, még régen a polgárháborúban Grindelwald… szóval egy oldalon harcoltak, kisebb koromban még emlékszem, hogy jártunk szép estélyekre a Malfoy és a Black kúriába… - itt elakadt a szava, ugyanis Sirius erősebben szorította a kezét, leszegte a fejét, és gyorsan elhadarta hát a mondat végét.
- … de a mamának elege lett a politikából, szóval azóta nem nagyon beszélnek.
- Értem - Sirius kifürkészhetetlen pillantással nézett rá.
- Black pestis! Azonnal engedd el Daniellet! - hangzott ekkor egy pökhendi hang a háttérben, majd megjelent Lucius és Regulus némileg aggódó arckifejezéssel.
- Ne már, hogy megint ti - bosszankodott Sirius, és egy mozdulattal előkapta a pálcáját, és maga mögé pöndörítette Danyt.
- Ugyan már, csak nem gondolod, hogy bántanánk a lányt - hahotázott Lucius, ám Regulus komoly maradt mögötte.
- Mi van öcskös, hogy tetszik a pincsikutya szerep? - kérdezte megvetően Sirius, mire az említett arca elsötétült.
- Anyáék üdvözölnek - sziszegte -, és megkértek, hogy adjak át valamit - azzal rontásra emelte a pálcáját, azonban Lucius a karjára vágott.
- Megőrültél, Reg, a végén még megátkozod Daniellet.
- Csak Dany - motyogta erre Sirius, még mindig támadásra feszülve, de ebben a pillanatban Dany igencsak késztetést érzett arra, hogy a helyzetre tekintet nélkül a karjaiba vesse magát.
"Mégis miért utálják ezek egymást annyira?" - töprengett magában. Ekkor a folyosó végéről megjelentek a Carrow tesók, és Bellatrix is, szóval Sirius okosabbnak látta szépen kereket oldani. Egy mozdulattal sarkon fordult, rá se nézett Danyre.
- Csillagvirág, mielőtt eltűnsz, legközelebb szólj - mondta a beálló csöndben hűvösen Regulus.
"Merlin, itt mindenkinek valami kinkje van erre a becézgetésre?" - hüledezett Dany csöndben, de azért bólintott, és - maga se tudta, hogy miért - de megadóan simult Regulus mellé.
"Basszus basszus kurva helyes, sajnálom, nem tehetek róla, lőjetek agyon."
A mozdulatát senki sem kommentálta, viszont Bellatrix felvonta a szemöldökét, Lucius helybenhagyóan bólintott, Regulus pedig megengedett magának egy elégedett félmosolyt, majd fél kézzel átkarolta Danyt, és visszavezette a mardekáros fülkébe.
- Még hogy nem tetszik senki, te kis alattomos - vigyorgott cinkosan Bella, amikor egy fél pillanatra elkapta Dany karját a kupé ajtajában.
- Mindkét Black fiú, mi? - Dany kitépte magát a boszorkány szorításából, és erősen rá kellett harapnia a nyelvére, hogy ne mondjon valami igencsak sértőt.
"Ha otthon maradtam volna, mindez nem történik meg." - mantrázta magában, aztán Bellára emelve a tekintetét, még hozzátette - "Hülye picsa."
Az út további része viszonylag eseménytelenül telt, Danyt felvilágosították az iskola szabályairól, és arról, hogyan kell őket semmibe venni. Perselus mesélt neki a tanórákról, Narcissa a fiúkról, Lucius Mardekár Malazárról és a "patkány Griffendélesekről", Dolohov és a Lestrange tesók pedig a suli a Tiltott Rengeteg és a tantermek elhelyezkedéséről. A vonat kellemesen zötykölődött alatta, és Dany kezdett kicsit felengedni, főleg, miután muglikérdésben igencsak közös nevezőre talált a kupé utasaival. Az egyik pillanatban éppen azt ecsetelgette Regulusnak, hogy szerinte ezeket az alsóbb rendű lényeket ketrecekbe kéne zárni, a következőben meg arra ébredt, hogy éppen a vállára borulva igencsak elaludt. Pirulva szabadkozni kezdett hát, azonban a srácok csak vigyorogtak, Bella és Narcissa pedig sokatmondóan nézett össze.
Miután mindannyian felvették az iskolai talárt, a vonat egy pár perc után fékezni kezdett, majd lassan megállt, és Dany találkozott akkor a legmagasabb emberrel, akit eddig valaha látott.
- Ez Hagrid - fintorgott megvetően Amycus.
- Félóriás, és egy szerencsétlen tökkelütött, mégcsak nem is igazi varázsló - tette hozzá Alec.
- De a nagy Dumbledore valamiért pátyolgatja, szóval ő a roxforti kulcs és háztáj őrző - egészítette ki Narcissa cinikusan.
- A mi? - értetlenkedett Dany, miközben ellenszenvesen méregette a félóriást.
- Vadőr és lúzer - szólt bele a beszélgetésbe Regulus vigyorogva, miközben Lucius csendre intette őket, majd beterelte a csapatot egy magában álló lovaskocsiba.
- Egyébként mennyire vagy aranyvérű? - kezdett hirtelen érdeklődésbe Rosier, mivel hogy a fiákerben most ő került Dany egyik oldalára.
"Annyira amennyire a jó édes anyád, az." Dany arcán bosszús fintor suhant át, ugyanis maga a kérdés is hordozott bizonyos fajta pejoratív feltételezést, holott...
- Evan, kérlek - szólalt fel a Danyvel szemben ülő Lucius felvillantva egy ragadozómosolyt - Danielle családfája egészen a hetedik generációig levezetve bizonyítottan csak aranyvérűekből áll. Ráadásul szégyenfolt sem tarkítja a múltjukat, semmi vérárulás - ennél a résznél sokatmondóan a Black família egybegyűlt tagjai felé pillantot, akik szégyenteljesen lesütötték a szemeiket.
"Honnan tud a szöszi ennyi mindent rólam?" - morfondírozott Dany, de úgy tűnt, a többiek nem kérdőjelezik meg Lucius enciklopédiába illő ismeretét Dany felmenőiről.
A téma végül kevéssé rizikós irányba terelődött, és miközben a kastély felé zötykölődtek - “DE HOGYAN ÉS MI ÁLTAL?” - bizonyos versengéssé alakult a szóváltásuk.
- Én még csak sose nem is szóltam muglihoz - rúgta magát arcon Dany a saját mondatszerkezetével büszkén.
- Ne már? - pillogott Narcissa.
- De bizony! Jó mondjuk a családomon és a magántanáraimon kívül nem nagyon érintkeztem másokkal eddig - magyarázta Dany.
- Én bizony érintkeznék veled - súgta a fülébe hirtelen a másik oldalán ülő Regulus, de az arckifejezése rezzenéstelen maradt. Dany próbált diszkréten pánikolni, azonban sikerült egy olyan mélyvörös pírt produkálnia, amit a legártatlanabb szüzek is egész biztos sírva irigyeltek volna.
- De jó neked, Londonba annyi a koszos mugli - csacsogott tovább Narcissa, mit sem véve észre az iménti közjátékból, ám Dany elkapott Luciustól egy figyelmeztető pillantást, amit egészen biztosan az ifjú Black felé lövellt.
- Vajon mitől mennek ezek a fiákerek. - szaladt ki Dany száján az ok nélkül költői kérdésre sikerült mondat. A többiek meglepődve néztek rá, végül Lucius szólalt meg.
- A theszrálok, Danielle, azok húzzák. - "Vajon miért nem képes engem csak Danynek szólítani" - füstölgött egyetlen szőke hajú leányzónk.
- A mik? - kérdezte végül, elengedve a késztetést, hogy Lucius arcába üvöltve követelje számon a becenév használatának égető hiányát.
- Nagy, fura fejű, szárnyas lovak - dörmögte Rololphus kelletlenül.
- Ahah! - kiáltott fel Dany - és csak azok látják őket, akik láttak már embert meghalni, vágom! - a többiek cseppet kényelmetlenül néztek össze.
- Várjunk csak - Danyben derengeni kezdett a gyanú - ti mind látjátok őket, igaz?
- Nos - kezdte feszengve Narcissa, azonban Dany kiváló szociális érzékkel közbevágott.
- Kit öltetek meg? A válasz néma csönd volt. "Basszus, ezek tényleg megöltek valakit. No, most már mindegy."
- Egyébként nem gáz - legyintett aztán nagyvonalúan. "Túl sokat beszélek." - A papa is kinyírt egy csomó sárvérűt anno.
- Igazán? - a hangulat érezhetően felengedett, Lucius pedig érdeklődően nézett rá.
- Ah, igen. Mármint, nem szereti, ha beszélek róla, de Grindelwald oldalán kijutott neki a mészárszékből - sóhajtott Dany gondterhelten. Még pár pillanatig csönd volt, aztán Rabastan szólalt meg.
- Egyre szimpatikusabb nekem a csaj. - Ebben mind egyet értettek, és nagyvonalúan elkanyarodtak az emberölés témájától, ezúttal Dany sem feszegette tovább a húrokat.
Amikor megérkeztek a kastélyhoz, Dany szájtátva bámulta a gyönyörűen kivilágított építészeti műremeket.
- Nagyon szép - rebegte végül, amint szóhoz bírt jutni.
- Ugye? - kérdezte Lucius. - És eléggé rafinált intézmény is, szóval vigyázz vele.
- Vagy majd én megvédelek - lehelte Regulus a fülébe megint, amikor lesegítette Danyt a hintóról. "Még egy ilyet csinál és nem tudom hogyan, de hozzávágom szüzességem."
- Látom, a Walsh csajt sikerült teljesen behálóznotok - vetette oda James foghegyről, amikor összefutottak a bejárati kapunál.
- Ugyan már, Potter - dorombolta Bella -, Danynek van ennyi sütnivalója, hogy eldöntse, ki számára a jobb társaság.
"Vajon tényleg van?" - morfondírozott közben bőszen Dany, miközben a szemei ide oda jártak a mardekárosok és a tekergők között. Sirius kicsit hátrébb állt, és a szokottnál kedveszegettebbnek tűnt.
Dany már majdnem ott tartott, hogy beleszól a megint csak elmérgesedő vitába, amikor felbukkant egy méltóságteljes barna hajú nő.
- McGalagony professzor - súgta Dany fülébe figyelmesen Perselus -, a Griffendél házvezetője.
- Utat, hölgyek és urak, jöjjenek velem az elsősök, illetve maga, Walsh kisasszony - kiabálta heveny karlendítésekkel tarkítva mondandóját.
"Bassza meg, ez a süveg lesz. Ki fog nyírni. Meg fogok halni a nagyterem színe java előtt."
- Csak ügyesen, csillagvirág - kacsintott rá Regulus, mire Sirius liluló fejjel fortyant fel.
"Akkor a mardekár. Anyuék is ezt szeretnék, és nekem is jó lesz, mert jó fejek végül is, és csak néha félek tőlük." Még hátranézett, és látta, hogy Lucius és Sirius is feszült figyelemmel követik a lépéseit.
- Először Walsh kisasszony, kérem, fáradjon ki - konferálta McGalagony professzor színpadiasan.
Dany amennyire csak a gravitáció engedte, a lehető leglassabban vánszorgott ki a háromlábú fa székhez, és nem titkolt rettegéssel az arcán hagyta, hogy a professzor asszony a fejére rakja A SÜVEGET.
- Merlin ágyékkötőjének a rojtos végű szerelmére! - Dany akkorát ugrott ültében, hogy majdnem leesett a székről.
"Ez mi a szar volt" - rémüldözött.
- Nem ez, hanem én, a Teszlek Süveg. És ilyen bonyolult leány elmét ezer éves pályafutásom alatt nem láttam. - Dany kezdett rájönni, hogy ezt valószínűleg csak ő hallja, mivel a teremben semmi reakció nem látszódott, csak az előbbi kis ijedtsége váltott ki némelyekből kuncogást.
"Bah." - most hirtelen csak ennyi jutott eszébe, meg az, hogy nagyon a mardekárra koncentráljon.
- Biztos jól meggondoltad, drágám? Az intrika és felsőbbség tudat ugyan nem áll tőled távol, de képes lennél elmenni a végsőkig, ha arról lenne szó? Tudnál igazán hidegvérű és számító lenni? Bízol az új barátaidban? Boldog leszel ott? - A kérdések egyre csak sorjáztak, közben Dany erősen összeszorította a szemét, ám a Süveg utolsó szavaira azok önkéntelenül is felnyíltak, a látóterébe pedig Sirius édes, reménykedő arca kúszott be.
Ekkor több dolog történt egyszerre, a szíve hevesen megdobbant, és valami melegség ölelte körül a mellkasát, illetve a Süveg hangosan elkiáltotta magát:
- Griffendél! - a kötelező taps mellett Dany látta, hogy a tekergők üdvrivalgásban törnek ki, és ő sem tudott mást tenni, akarata ellenére egy kósza, boldog mosoly ült ki a szája szélére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
nahát. írsz nekem valamit. cukor falat borsó vagy. köszönöm.